Amikor elkezdtem gluténmentesen étkezni, a legszomorúbb azért voltam, mert kikerült az étrendemből a bundáskenyér. ☹ Imádom, főleg télen, reggelire, lilahagymával, finom, meleg teával. Nyamiiii!
Mígnem kaptam egy receptet, amit továbbfejlesztettem, és most már jobb, mint a bundáskenyér. Kicsit macerás, mert előre kell gondolkodni.
Ez a vöröslencse-kenyérke, vagy lepény
Hozzávalók:
- 100g vörös lencse, alaposan, 3-4 vízben megmosva, 24 órára beáztatva, leszűrve
- 1 gerezd fokhagyma
- 2-3 tojás
- só,
- bors,
- zöldfűszerek (zsálya, petrezselyem, kakukkfű, rozmaring) ízlés szerint
Az összes hozzávalót beletesszük egyszerre egy aprítóba, összedaráljuk, úgy, hogy egyállagú legyen a masszánk.
Serpenyőben melegítsünk egy kevés zsiradékot.
Evőkanállal adagoljuk a forró zsírba, kicsit nyomkodjuk le a kanállal. Kb. 1-2 percig süssük az egyik oldalát, majd fordítsuk meg, és ezen az oldalon is süssük ugyanennyi ideig. Szedjük papírtörlőre, majd melegen fogyasszuk.
Ebből a mennyiségből körülbelül 6-7db kis lepényke lesz. Ha kihült, használhatjuk kenyérként, megkenhetjük tojáskrémmel, házi májkrémmel, avokadó krémmel, vagy tehetünk rá vajat is. Ha másnap fogyasztjuk és keménynek találjuk, nyugodtan tegyük bele kenyérpirítóba. Átmelegszik, és olyan lesz, mint új korába. 😀